2010. február 1., hétfő

A múlt

A tavaly az első munkám, az Úttörő Áruház helyén épült szálloda, fürdőszobáinak burkolása. A Reneszánsz Rt. alvállalkozójaként vehettem részt a projektben.
A munka 2 hónap csúszással indult, de a határidőt így is tartani kellett. Ez hatalmas szervezést igényelt a R Rt részéről, mert így sokkal több burkolóval lehetett csak véghezvinni a munkát.
170 majdnem egyforma, és 20 különböző fürdőszobát kellet burkolni, 60x30 cm, 1 cm vtg Sütői kemény mészkővel. A természetes burkolókövek velejárója, a színeltérés. A Sütői mészkőből is van vanília, és sötét karamell színű is. Mindegyik árnyalat nagyon szép, de csak ha válogatva van. Nem esztétikus ha egy világosabb árnyalatú falburkolatban, van pár sötétebb lap.
Ezt elkerülendő, minden helységhez külön külön csomagolták, az összeválogatott köveket. Egész jól működött.

Rajtam kívül, legalább 10 másik brigád dolgozott egyszerre. A brigádok, egy vagy két burkolóból, és egy segédmunkásból álltak, tehát 20-30 ember gyűlt össze naponta az öltözőben.
Az első napokon szigeteltem. Aztán később is.:)
< A magyar építőiparban csak azt nem lopják el, ami betonba van öntve. Bár néha azt is. Újra olvasva ez a megállapítás egész Mo.-ra igaz. Sajnos.>
A fenti tényt figyelembe véve, nem lehetett a szerszámokat magukra hagyni. Sokszor el kellet volna hagynom a helységet ahol burkoltam, ragasztóért menni, wc, stb. Ezzel szemben, a szigeteléshez használt szerszámok nem képviseltek nagy értéket. Amikor elfogytak a a szigetelendő fürdőszobák, még is kiburkoltam egyet. Kénytelen kellet, nem volt más munkám. a végén nem jártam rosszul.

Folytatom.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése