2010. március 26., péntek

Lakópark I.

Egy hete fémmunkásnak érzem magam. Ragasztó helyett csavarbehajtó, kőkorong helyett fémkorong.
Külső homlokzat burkolás, amit fém szerkezetre kell felhelyezni. Ezt a sin rendszert rakjuk a falra. Még nincs tapasztalatom, de nem egy rossz rendszer. Nem írom le azt, hogyan csinálom, mert úgy sem lesz érthető. Jövőhéten csinálok egy pár képet, és akkor mellékelem a magyarázatot.


2010. március 19., péntek

Lakás felújítás VI. rész

Befejeztem.
Sokáig tartott és nem is érte meg, de legalább tetszik a tulajdonosnak. 6 munkanap alatt tudtam a mozaikos zuhanyfülkét befejezni. 660 db mozaikot kellett egyesével felrakni. Az összesnek 45° -os vágást kellett az egyik végére vágni, mert mind pozitív sarokra került. Azt hittem sohasem érek a végére. Ráadásul a megrendelő szürkével szerette volna a fugát, de ezt nem hagyhattam. A WC-ben szürkével fugáztuk a bézs burkolatot, szerintem ronda lett. Az volt az indok, mármint a sötét fugára, hogy kiemeli a mozaikot. Hát a hibákat kiemelte.  Itt a képen a jázminnal kifugázott zuhanyfülke látszik. A szemben lévő falfülke, ami egy üvegpolcot is kap középen, a tisztálkodó flakonoknak ad helyet. A fülkétől jobbra látható mozaikokat kellett egyesével felrakni a helyére. Mivel nincs zuhanytálca, hanem egy központi csíklefolyót helyeztünk a zuhanyfülke bejáratához, az egész fülkét 3 rétegben, Mapegum WPS kenhető szigeteléssel láttam el. Az összes negatív sarkot szilikonnal fugáztam ki. A képen jól látszik, hogy a falakat már kifugáztam, de a negatív sarkokban még nem szilikonoztam.

Befejezés következik...

2010. március 6., szombat

Lakás felújítás V. rész

A legutóbb azzal fejeztem be, hogy gér vagy lapolás. Az itt látható képen ( 1 kép ) a gérbevágott sarok látható. Az ékek ennél a munkánál arra valók, hogy a fuga szélességet beállítsam 1,5 mm szélesre. Valami oknál fogva, a mozaik lapok fugáit ilyen méretűre gyártották. Mivel az egész lapoknak követniük kell a mozaik sorok fugáit ( 2. kép ), másfél milliméteres keresztek hiányában, ékekkel tudom megoldani.




Folytatom....

2010. március 2., kedd

Lakás felújítás IV. rész

A WC-vel kezdtem az oldalfal burkolást. A mozaik amivel dolgozok, 2 x 15 cm-es, lapokból, 45 x 45 cm-es, hátulján üveghálóval összefogott táblákból áll. Nagyon nehéz vele burkolni.
  1. Nagyon nehezek a táblák, az üvegszövetnek, ezért nehezen kezelhető. ( az üvegmozaik amivel viszonylag könnyű dolgozni 2 -3 mm vastag, ez 1 cm )
  2. A falakat tökéletesen simítani kell, és függőbe állítani. Ennél a lapnál nincs rá mód, hogy esetleg a fal egyenetlenségeit, a burkolólap hátuljára kent plusz ragasztóval egyenlítsük ki. 
  3. Mivel a gyári kasírozás nem sikerült tökéletesen, sok kis lapot a falon kell megigazítani úgy, hogy a fugák között sniccerel elvágjuk az üvegszövet hálót miután a ragasztó egy kicsit megszikkadt, és utána a helyére illesztjük.
A ragasztót, ami a jelen esetben Mapei, Keraflex csemperagasztó, 5 mm-es fogazott glettvassal egyenletesen felhúzom a falra, majd ebbe belehelyezem a mozaiktáblát. Ahogy a képen is látszik, a fal és a padló csatlakozásnál 2 mm-es hézagot hagyok. Ide nyomom be a szilikon fugázót. Ezt minden negatív sarokban megteszem, mert a normál cementalapú fugázók idővel kirepednek, és kihullhatnak az épület mozgása miatt.

A fürdőszobában egyenlőre a padló van lerakva, és a zuhanyfülkében a szigetelést csináltam meg. A szigeteléshez Mapei, Mapegum WPS-t használok. Holnap a mozaikos falak alatt a kiegyenlítést csinálom meg. A pozitív sarkokon a jelen esetben nem lesz élvédő, hanem a lapok éleit csiszoltuk meg 45 fokos szögben. Sokkal szebb mintha lapolva lenne. Ha ez nem lenne érthető, holnap teszek fel fényképet a különbségről.



Folytatom.....